megbeszélem magammal

Dumaláda

Dumaláda

Kitüntetett letartóztatott

2025. május 30. - Sárosi Kriszta

Az elmúlt napok egyik felkavaró híre az országos sajtóban a Budapesti Javítóintézet igazgatója által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos. A sajtóhírek szerint emberkereskedelemmel, kényszermunkával és közfeladati helyzettel való visszaéléssel gyanusítják a hatóságok az immár volt igazgató urat. A hírek alapján az is kiderül, hogy nem újkeletűek ezek a cselekmények, hiszen a hvg.hu híroldal szerint a bűnös cselekedeteiről már 2022-ben is érkezett jelzés a hatóságok felé, aminek a kivizsgálása - úgy látszik - idén ért véget. A jelenleg rendelkezésre álló információk úgy tűnik kellően megalapozottak lehettek, mert az igazgató urat a bíróság le is tartóztatta, tehát valamelyik börtönben vagy fogdában várhatja, hogy az ügyében a nyomozást lefolytassák. A hatóságok álláspontja szerint csak a rácsok mögött garantált, hogy a gyanusított ne követhessen el hasonló cselekményeket, illetve ne hiúsítsa meg a büntetőeljárás eredményes lefolytatását.

Azt hiszem, hogy ez így van rendjén. Csak üdvözölni tudom azokat a törekvéseket, amelyekkel a gyermekeink védelmét biztosítani hivatottak. Így ha egy javítóintézet bármelyik dolgozója, pláne az igazgatója elkövet valamit az ott büntetésüket töltő gyerekek sérelmére, akkor bűnhődjön. Azt gondolom, hogy - anélkül, hogy pártolni szeretném a letartóztatottat - az azért sejthető, hogy egy javítóintézetben nem könnyű az ott élő gyermekekkel bánni. De hát ezért dolgoznak ott gyermekvédelmi szakemberek - elvileg - , akik kellő szakmai ismeretekkel és megfelelő pszichológiai felkészültséggel rendelkeznek ezeknek a problémás gyerekeknek a jobb útra térítéséhez. Szóval a nehezen kezelhető gyerekekkel való foglalkozás nem teszi számukra sem lehetővé, hogy nem megengedett módon kezeljék őket a javítóintézeti nevelés során. Ezért is került most a rácsok mögé az igazgató úr. 

Időközben a Rendészeti Államtitkárság Facebook bejegyzéséből kiderült, hogy a letartóztatott igazgató úr és helyettese - aki nemkülönben az élettársa is volt - prostituáltként futtatott két lényt, akik korábban gyerekotthonban nőttek fel. Az erről szóló cikk itt olvasható. 

Ennek az egész történetnek azonban van egy pikáns oldalága, amelyet már Magyar Péter is feszegetett az egyik közösségi oldalon olvasható posztjában. Azon ugyebár nagyon meg sem lepődünk, hogy a gyermekvédelem mellett oly intenzíven kardoskodó FIDESZ holdudvarából került ki az, aki éppen ezeket a védett értékeket vette semmibe és így bűncselekmény elkövetésével lett gyanusítható. De ez a személy ráadásul még kitüntetést is kapott. Azt azért remélem, hogy nem azért, amire most fény derült. De a lényeg, hogy egy kitüntetett letartóztatottról beszélünk. A kitüntetést pedig szintén egy FIDESZ vezetésű város önkormányzatától kapta, nevezetesen Dunakeszin tüntették ki "Dunakeszi Város Közbiztonságáért" díjjal. 2024-ben kapta a kitüntetést, tehát már jóval azután, hogy a személyével kapcsolatban bűnös magatartására utaló jelzések érkeztek. A díjat a szokásos ünnepélyes keretek között megkapta, jól megünnepelték és dicshimnuszokat énekeltek róla a helyi sajtóban. Aztán most egy kicsit kellemetlen lett ez az egész, mert az igazgató úr becsületén egy pötty keletkezett. Egy pöttyecske, vagy azért ennél több is?

Nyilván roppant kényelmetlen ez az egész helyzet Dunakeszi önkormányzata számára, mert hát sikerült "mellétrafálni". És ilyenkor azt hiszem egy laikusban joggal merül fel a kérdés: ki javasolta ezt a személyt kitüntetésre? Mert azt azért sejtjük, hogy nem úgy kapják a kitüntetettek az elismerésüket, hogy kisorolják a személyüket. A kitüntetettek - ki merem jelenteni - kivétel nélkül olyan személyek, akik - el nem vitatva, hogy a tetteik példamutatóak és követendőek, elismerésre alkalmasak - be vannak csatornázva a város vezetéséhez. Kicsit haver, kicsit ismerős, kicsit rokon, vagy ezek kapcsolatai. De az azért nagyon komoly felelőtlenségre enged következtetni, hogy ha már valakinek kitüntetést ad a város önkormányzata, akkor annak az érdemeiről csak ilyen alapossággal győződnek meg? Mert így egész ciki a helyzet. Pláne, hogy a város országgyűlési képviselője épp az igazságügyi miniszter úr.

Az önkormányzat részéről véleményem szerint az lenne a helyes eljárás, ha visszavonnák ennek az embernek a kitüntetését. A város által fenntartott dunakeszipost.hu internetes újság azért egy kicsit még a mundér becsületét próbálja menteni, amikor a leközölt nyilatkozat alapján, majd akkor teszi meg az önkormányzat a szükséges lépéseket, ha a vádak valósnak bizonyulnak. De azt hiszem, hogy jelen esetben azért is meg kellene fontolni a kitüntetés visszavonását, mert az igazgató úr azzal, hogy egyáltalán ilyen ügybe keveredett és nem csak említik a nevét, hanem le is csukták, lejáratta Dunakeszi önkormányzatát és a város jó hírét.

De ez az egész helyzet azért jól jelzi ennek az országnak a jelenlegi morális állapotát. Mindenféle emberek kerülhetnek vezető pozíciókba, akikről végül kiderül, hogy nem vezetőnek valók, sokkal inkább a börtönökben a helyük. Lehetne sorolni az elmúlt időszak kormánypárthoz közeli személyek mindenféle ügyeit, amelyek országos visszhangot kaptak. És ilyenkor el kellene gondolkodni az okokon is, mert érdemes. De erről majd talán máskor mondom el a véleményemet. 

 

süti beállítások módosítása