megbeszélem magammal

Dumaláda

Dumaláda

Harcosok Klubja - saját vélemény

2025. május 29. - Sárosi Kriszta

Bár már lerágott csont ez a téma, és már mindenki, aki csak tehette széttrollkodta a Harcosok Klubját, mégis úgy gondoltam, hogy szentelek néhány gondolatot ennek a szerveződésnek. Jogi formája nincs, egyelőre csak egy meghatározhatatlan keretek között életre hívott, ki nem mondott - vagy csak homályosan vázolt - valós célok elérése érdekében összegrundolt csapat. De van, létezik.

Ami számomra már az elején nem tetszett - és ezzel nem azt mondtam, hogy elvitatom a FIDESZ-nek azt a jogát, hogy a választásokra felkészülendő mozgósítsa a választóit - az elnevezése. Először is miért kell lopni? Mármint az elnevezést. Hiszen eléggé köztudott, hogy ezzel a címmel már létezik egy nagysikerű filmalkotás és könyv is. Bármi más hasonlóan harcos jellegű elnevezést is lehetett volna találni, de most úgy látszik, a FIDESZ propaganda csapatánál rövidzárlat lehetett és csak ez jutott eszükbe. De ami az elnevezésből még inkább nem tetszett, az a "harcos" szó. Szerintem most van elég bajunk az ukrán-orosz barátságtalan mérkőzéssel, nem kell még magunknak is csinálni egyet.

Mert a harcosság az egyfajta agresszivitást is mutat. No azt hiszem a jelenkor társadalmának épp az agresszivitását kellene minél inkább csökkenteni. Egyébként is mi az a harc, amit majd a Harcosok Klubja tagjainak meg kell vívniuk? Fogalmam sincs. Bennem inkább az sejlett fel, hogy a társadalom tagjai közül annak kívánt üzenni a FIDESZ csapata, akik eseteg másképpen szeretnék, ha mennének Magyarországon a dolgok. Ők féljenek. Féljenek a FIDESZ retorzióitól és persze nem árt ha félnek a Harcosok Klubja tagjaitól is. Szóval egyfajta lelki terror, pszichológiai fegyver, félelemkeltés, társadalmi megosztás eszközévé tették, vagy legalábbis így próbálták meg beállítani a Harcosok Klubját és annak tagjait. 

 De mi a görcsöt kell hadakozni? Ez az egész egy kampányfogás, arra jó, hogy hergelje az esetleg már lelkileg leülepedett szavazóbázist. Mert valószínűleg - és ezt csak remélni tudom - hogy senki fejében nem pattant ki olyan ötlet, ami a Harcosok Klubja tagjainak utcai, tettlegességig fajuló zavargásokba való "beküldéséről" szólt volna. Ha ilyen szándék nincs, akkor meg kiket akarnak "leharcolni"?

A helyzet az - és ez a meggyőződésem - hogy nagyon csekély azoknak a szavazóknak a száma, akik épp ennek a harcos különítménynek a hatására húznák máshová az "X"-et. Mindenki, vagy legalábbis a szavazók elsöprő többsége tudja, hogy kire fog szavazni. Nem a harcosok fogják a véleményüket átírni. Egyébként is az a "harc" egy tollal vívott harc és szerencsére - eddig még - sérüléssel nem járt az ilyen ütközet. 

Azt gondolom, hogy a szavazótábor építésének nem a legmegfelelőbb módját választották most. Az ötletgazda nem tudom ki volt, de ennek az egésznek a létrehozása abba a sodorvonalba illik bele, ami a hatalma megtartására törekvő politikai erő kétségbeesett kapálózása. Szerintem egy fárasztó, de az embereket közvetlenül megszólító kampánynak több eredménye lehetne. Persze ehhez először az kellene, hogy legyenek olyan kézzelfogható kormányzati eredmények, amelyekkel meg lehet nyerni a szavazókat. 

Száz szónak is egy a vége: nem kell a feszültséget, a félelmet, az ellenségeskedést szítani. Az úgyis már bele van nevelve a magyarokba. Sokkal inkább arra kéne törekedni, hogy ha már egyszer választás lesz 2026-ban (ha lesz!) akkor annak az eredménye ne a gyűlöleten, hanem a választók véleményének az elfogadásán alapuljon. Veszíteni lehet méltósággal és szánalmasan. Szerintem a méltóságot választani sokkal jobb. És persze még az sem biztos, hogy vesztés lesz a vége... bár ahogy ezt a kapkodásokkal tarkított, teljesen értelmetlen és megbotránkoztató jogalkotást nézem - aminek látványosan az a célja, hogy akivel csak lehet, azzal csesszünk ki - mindent megtesz a FIDESZ azért, hogy kikerüljön a jelenlegi helyzetéből.

süti beállítások módosítása